Minden cégünket felkereső és adatbankunkban szereplő természetes személy személyiségi jogait tiszteletben tartjuk. Az adatkezelés hozzájáruláson alapul, mely során a gyűjtött adatokat elsősorban a kért szolgáltatás teljesítéséhez, másodsorban vállalatunk általános tevékenységének fejlesztéséhez használjuk fel.
A nyilvántartott adatokat a Dr. Pendl & Dr. Piswanger International Kft., annak társ- és leányvállalatain, ügynökségein valamint megbízóin kívül harmadik személynek nem adjuk át. Az adatok kezelését minden esetben az érvényes adatvédelmi törvény előírásainak betartásával végezzük a 6. § (5) bekezdése alapján.
Önnek, mint természetes személynek jogában áll megismernie, illetve szükség esetén módosítania az általunk Önről nyilvántartott adatokat, továbbá jogában áll kérnie, hogy ezeket az adatokat ne használjuk fel vagy nyilvántartásunkból töröljük.
Adatait mindaddig megtartjuk, míg Ön erről másképp nem rendelkezik, vagy pedig amíg azok érvénytelennek nem bizonyulnak.
Jogérvényesítési lehetőségeit az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény valamint a Ptk. alapján bíróság előtt gyakorolhatja, valamint kérheti a Nemzeti Adatvédelmi es Információszabadság Hatóság elnöke segítségét is (dr. Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Székhely: 1051 Budapest, Nádor u. 22. Postacím: 1387 Budapest Pf. 40.)
Adatkezelő megnevezése:
Dr. Pendl & Dr. Piswanger Kft.
Adatkezelő címe:
1012 Budapest, Logodi u. 44.
Adatfeldolgozó megnevezése:
proaction Hungaria Kft.
Adatfeldolgozó címe:
1014 Budapest, Dísz tér 16.
Adatbiztonsági intézkedések:
Az interneten regisztrálók személyes adatait Magyarország területén a GTS Hungary Kft. szervertermében, 24 órás biztonsági szolgálattal ellátott szerverén tároljuk. Ezek az adatok a cégünk székhelyén lévő, jelszóval védett adatbázisunkba is bekerülnek, melyhez a cég dolgozóin kívül más nem férhet hozzá.